Addig jó, míg Kádár él

A nyolcvanas évek elején egyre nagyobb szabadságot érezhettek Magyarország lakói. A környező országokénál nagyobb szabadságnak természetesen ára volt: megkérdőjelezhetetlen volt az egypártrendszer, Kádár személye, és az 1956-os események ellenforradalmi jellege. 

Az hogy akkoriban mi volt tilos, leginkább az agyunk fékjeinek volt köszönhető. Hallgathattunk büntetlenül Szabad Európát? Ünnepelhettünk szabadon március 15-én? Megtagadhattuk börtön fenyegetése nélkül a katonai szolgálatot? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ vasárnap délután. 

1989. január 26-án sokak számára megdöbbentő kijelentés hangzott el a Kossuth ádió 168 óa című műsorában. Pozsgay Ime - kihasználva Gósz Károly távollétét - ismertette az 56-os eseményeket vizsgáló történészbizottság álláspontját, mely szerint 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt. Pozsgay szerint ez a mondat indította el a változásokat, mások úgy vélik, ez a mondat 1989-ben már semmi újat nem mondott. Ki, hogyan emlékszik a szombat délutánra, Orosz József Pozsgayval készített interjújára?

Pont negyvenhárom éve, 1969. február huszadikán a Nemzeti Múzeum kertjébe ment az akkor 17 éves Bauer Sándor, ruháját benzinnel öntötte le, majd felgyújtotta magát, így tiltakozva az emberi jogok eltiprása, a kommunista önkény ellen. A fiatalember négy nappal később belehalt sérüléseibe. Önfeláldozásával követte a csehszlovák Jan Palachot, aki Prágában követett el néhány nappal korábban hasonló öngyilkosságot.

Jan Palachnak több követője is akadt:

Pilsen, 1969. január 20. - Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás

Budapest, 1969. január 20. - Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló a Nemzeti Múzeum kertjében, a Petőfi emléktábla közelében felgyújtotta magát. Búcsúlevelében ez állt: "Szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek".

Znojmo, 1969. január 21. - Jozef Jaros 19 éves traktorista

Brno, 1969. január 22. - Miroslav Malinka 22 éves munkás

Léva, 1969. január 23. - Jan Gabor 22 éves munkanélküli

Pozsony, 1969. január 24. - Emanuel Sopko 23 éves mechanikus

Prága, 1969. január 24. - Blanka Nacházelová

Prága, 1969. február 25. - Jan Zajíc 19 éves tanuló

Prága, 1969. április 9. Jihlava, Evžen Plocek 40 éves technikus

Brassó 1970. február 13. - Moyses Márton 29 éves költő

Kaunas 1972. május 14. - Romas Kalanta 19 éves diák

A vasárnap délutáni műsorban a hallgatók mesélték el, ki hogyan próbált tiltakozni egykoron a kommunista rendszer ellen: néhány példa mára megmosolyogtató, néhány elgondolkodtató.

Olvasnivaló: Mesélő bankjegy

"Kex együttes - Zöld sárga, zöld sárga (1. rész). Ezt az élő felvételt 1970/1971 telén készítettem a budapesti Citadella étteremben. A felvétel különlegessége, hogy azon közreműködött Babos Gyula és Fogarasi János is. A Zöld sárga, zöld sárga talán az egyik legjobb Kex nóta, sajnos YOUTUBE korlátozások miatt nem tudtam a teljes számot egyben feltenni (az eredeti felvétel 17 perc). A zenekar első felállása: Baksa-Soós János (ének és ami még eszébe jutott), Bianki Iván (gitár, cselló), Doleviczényi Miklós (orgona, zongora, fuvola),  Imre Attila (basszus gitár, gitár, ének) és Kisfaludy András (dob) volt."

A rövid életű Kex együttesről nagyon kevés dokumentum maradt fönn. Néhány fotó, egy-két filmrészlet, négy-öt hangzó anyag.  Az együttes mégis kultuszzenekarrá vált, annak ellenére, hogy a hetvenes években Nyugatra disszidáló énekes, Baksa-Soós János tagadta, és érdemtelennek találta, találja ezt a fajta mitizálását az egykori bandájának. Hogy emlékeznek az egykori koncertek hallgatói a performance-szerű előadásokra, mi volt az "üzenet", és tényleg a szabadság levegőjét hozta-e el a Kex a rajongóknak?

Harmincöt évvel ezelőtt Cyrus Vance akkori amerikai külügyminiszter vezetésével küldöttség érkezett Budapestre az Egyesült Államokból. A csomagjukban ott volt az évtizedeken át Fort Knoxban őrzött magyar Szent Korona és a többi koronázási jelvény: az országalma, a jogar, a kard és a palást. Ki hogyan emlékszik a vasárnap esti tévéközvetítésre, mit gondolt az eseményről, milyen tortát szolgáltak fel az átadási ünnepség után a Hiltonban, és jelenthette-e a korona visszaadása a hidegháború végét? - ez is kiderül a hallgatók telefonjaiból.

A rendszerváltással eltűntek az életünkből a Szovjetunióról, Brezsnyevről, Kádárról és Ceausescuról szóló viccek. A kérdés az volt, emlékeznek-e még a hallgatók a harminc évvel ezelőtt titokban elmondott poénokra, kerültek-e bajba ilyen miatt. Meglepő válaszok, és szükségszerűen szakállas viccek az addigjóban.

Gyerekkorom egyik leglidércesebb filmélménye (az Árvácska mellett), a Levsa című szovjet animációs film, melyben az acélbolhát megpatkoló kovácsmester halála előtti lázálmában fel s alá rohangál az orosz nagyságokhoz, hogy mondjátok meg a cárnak, hogy Angliában nem téglaporral tisztítják a fegyvereket. A kedves hallgatóknak köszönhetően egy kicsit elmegy a műsor a szovjet filmművészet irányába, de az sem baj. 

Furcsa viszonyokról, apa és gyermeke kapcsolatáról szólt ez a műsor. Kiben milyen emlékek élnek az édesapjáról, milyen tudás az, amit az ember az apjától kap. Megkésett vallomások, magunkba zárt titkok a szűk ötven percben. Nem könnyű téma, én is elvesztettem egy pillanatra az önuralmamat. 

Egy érdekes videót dobott át nekem a blog munkatársa, r3nton. 1978-ban az újpalotai óvoda tetején adott koncertet a Neoton família, és a Piramis együttes. A korabeli filmhíradó kicsit manipulatív, az egykori kékfényes Szabó László munkája.  De tényleg, miért pont ott volt a koncert, és egyáltalán, milyen élet zajlott akkoriban Újpalotán. Megkaptuk a választ, hallga' csak!

Néhány nap különbséggel meghalt a magyar underground kultúra két fontos személyisége, Xantus János filmrendező, és Lehoczki Károly grafikus, az egykori Kontroll csoport dobosa. A műsor a hozzájuk kapcsolódó teljesítményekről, a kilátástalan nyolcvanas évek légköréről szólt.